Nightwish - Tuomas interjú
[2001-08-09] - Sir Pumpkin
Mikor Bözs értesített, hogy lehetőség van Nightwish interjúra a Szigeten, az igazi rajongók el tudják képzelni, mit éreztem. Majd jött a hidegzuhany, mikoris úgy tűnt, a zenekar dedikálásának csúszása miatt nem is lesz semmi a korábban már megerősített dologból. Igazság szerint nem tudtuk, ki lesz az alany, mennyi idő áll rendelkezésünkre, így inkább csak egy rövid, kötetlen beszélgetés kerekedett a dologból. A kérdéseimre Tuomas Holopainen a banda billentyűse, fő dalszerzője, szövegírója, zenei mozgatórugója válaszolt.
- Hello Tuomas! Mikor érkeztetek Magyarországra?
- Délelőtt jöttünk. Tegnap Bécsben játszottunk.
- Volt egy kis időtök városnézésre?
- Nem igazán. Igazság szerint fáradtak is vagyunk egy kicsit, így nem hiányzik a séta ebben a melegben.:)
- Emlékszel még a tavalyi magyar koncertre?
- Igen. Azt hiszem elég jó buli volt, bár a hangzással adódtak gondok. Hogy pontosan hol volt a koncert azt már nem tudom, de az biztos, hogy nem itt. És jó hűvös volt. Ott voltál?
- Természetesen... (Khm, nem mertem bevallani, hogy éppen vizsgáztam, így nem tudtam megjelenni.)
- Az itteni buli mindenképp a turné leghangulatosabbai közé tartozott. Remélem az esti is ilyen lesz.
- Melyik a legnagyobb rajongótáborral rendelkező ország?
- Természetesen Finnország. A hazai eladások mindennél többet jelentenek számunkra. Mind az utóbbi két nagylemez mind a maxik, kislemezek, arany illetve platinalemezzé váltak. Ez óriási elismerés egy metal zenekar számára. A következő nagy 'piac' számunkra Németország. Szerencsére mostanában újra beindult arrafelé az élet. Egészében az mondhatjuk, hogy Közép-Európa a mi igazi területünk. A tengeren túlon óriási fanatikusok vannak még Dél-Amerikában is.
- Észak-Amerika? Ha jól tudom, nemrégiben megjelentek hivatalosan is a lemezeitek.
- Észak-Amerika egy más tészta. Tulajdonképpen egy halott vidék számunkra. Bár volt két fellépésünk Kanadában, sem az eladások, sem a visszajelzések nem olyanok, mint Európában.
- Milyenek a reakciók, visszajelzések az új anyagokkal kapcsolatban? DVD, Over The Hills And Far Away mini-CD - vagy mifene...
- Ha-ha. Nevezd ahogy akarod. Pontosan én sem tudom.
A DVD mindenkitől kedvező kritikát kapott, de én egy kicsit másmilyennek képzeltem.
- Légy büszke rá, szerintem csodálatos.
- Persze-persze a saját gyermekem, de mégis másnak terveztem. Lemaradtak dolgok róla, illetve a képi világot is másmilyennek képzeltem. Szerencsére a rajongók és a szakma ezt nem látja így mindenki elégedett. Ha-ha... Az Over The Hills viszont vegyes fogadtatásban részesült. Legtöbben úgy tekintik, mint két nagylemez közötti időszakot kitöltő valami, és nem is igazán fordytanak elég figyelmet rá. Kaptunk negatív és pozitív kritikákat vegyesen, de azért túlsúlyban vannak azok, akiknek tetszik a lemez.
- A nyár a fesztiválok ideje. Mi lesz utánna? Egy kis pihenés esetleg?
- Igen, fesztiválozunk megállás nélkül. Ahogy mondtam tegnap Bécsben játszottunk, és az esti buli után indulunk is tovább. Ősszel sem pihenünk majd. Vár ránk odahaza egy finn turné. Ezek a közeli tervek. De érik már bennem néhány új dal is.
- Mi a legfontosabb dolog az életedben? Remélem a zene!
- Természetesen a Nightwish. Most ez tölti ki az életem és azt hiszem a többiek is ezt mondanák. A zene mindig is óriási szerepet játszott az életemben. Tarja-val ellentétben, - aki tudatosan készül(t) karrierjére - én nem igazán számítottam soha arra, hogy egyszer ebből megélhetek.
- Van elég időd, időtök a családra, barátokra, vagy a Nightwish egy kőkemény munka, ami mindennél fontosabb.
- Szerencsére a zenekar tagjai és a team barátok is egyben. Különben pedig ha éppen nem stúdiózunk, koncertezünk, rögtünk megyünk haz a a családhoz pihenni. Kívülről talán úgy tűnik ez egy baromi fárasztó munka - néha tényleg az -, de mi választottuk ezt és erre a 'fárasztó' sikerre vártunk mindig is. Szegény Tarja viszont ha hazamegy mindig tanul vagy vizsgázik, de ő sem elégedetlen.
- Te egy zeneileg igen kreatív ember vagy...
- Köszi, ha-ha.
- Szóval... vannak más jellegű projektjeid, tervek egy szólóalbumra esetleg?
- Jelenleg csak a Nightwishben zenélek, de a közeljövőben tervezek más hangulatú zenéket is játszani. Ez lehet egy projekt lehet egy szólóalbum, de még semmit nem léptem az ügyben. Talán egyszer írhatok egy filmzenét is.
- És Tarja-nak?
- Tarja-nak vannak odahaza más, operajellegű előadásai, fellépései, de én ezekről nem sokat tudok.
- Tudod, hogy a két nép - finn és magyar - közös gyökerekkel, közös múltal rendelkezik?
- Igen, tudom.
- Tanítják ezt nálatok az iskolákban?
- Igen-igen. Már az elemiben tanítják. Azt hiszem valamiféle nyelvi alapon magyarázzák a dolgot, vannak közös, hasonló szavaink. Pontosan nem ismerem a történetet, de tanítják az iskolában, hogy együtt vándoroltak egy időben.
- Ennek örülök... Az utolsó kérdés. Mit üzensz a magyar rajongóknak?
- Huhh, nem is tudom. Tetszik a lelkesedésetek, kicsit hasonlít az otthonira. Mindenképp kellemes meglepetés volt a tavalyi turnéállomáson a tömeg reakciója és ígérhetem, jövünk még hozzátok.
- Köszi Tuomas!
Nightwish - Tuomas interjú
[2001-08-09] - Sir Pumpkin |