A Nightwish zenekar arculatváltása, tagcseréje az elmúlt két év egyik legfontosabb eseménye volt a rock-metál arcvonalban. Sokan tették fel a kérdést, hogyan tovább, milyen lesz a csapat új albuma az új énekesnővel, Tarja hangját hallhatjuk-e még.

A 2007. év második felében mindkét kérdésre választ kaptunk, először a megújult zenekar adott ki nagylemezt, majd két hónapra rá Tarja Turunen is új lemezzel jelentkezett.

A Nightwish-ből való kiebrudalása óta megjelent egy kislemez (Yhden Enkelin Unelma), majd a 2006. év végén egy édeskés, felemás eredményeket felmutató karácsonyi album (Henkäys Ikuisuudest) került a boltok polcaira, de az igazi visszatérést a My Winter Storm hozta.

A lemez megszületését fokozatosan figyelemmel kísérhettük az énekesnő internetes naplójában, majd szeptember végén egy dal került ki a nyilvánosság elé I Walk Alone címmel.

A felvételek sok szerző bevonásával folytak több stúdióban (Írország, Ibiza, Finnország), a kísérő zenészek pedig a legjobbak közül kerültek ki. Sokan arra számítottak, hogy a Nightwish zenei és szövegi megoldásait megismétlő produkciót hallhatnak, de szerencsére egy olyan anyag született meg, mely Tarja klasszikus és metálzenei színvonalához méltóan az énekesnő önálló pályafutásának első, kiemelkedő állomásaként tartható számon.

A dalok hangulata sötét, titokzatos, borongós, az album felépítése pedig egy többtételes klasszikus zenei darabhoz hasonló. Nagyzenekart és kórust hallhatunk, mely remekül illeszkedik a torzított gitárokhoz, markáns dobokhoz, de népzenei hatások is észrevehetőek a Calling Grace mandolinkíséretében és az nagyrészt instrumentális finn nyelvű Oasis vonóskíséretében, de jelentős Hans Zimmer filmzenéinek hatása is.

Tarja csodálatosan énekel, hallhajuk itt a kezdetek áriás énekstílusát a dalok magasabb régióiban, de a lágy, klasszikusan iskolázott hang az, amelyre az egész album épül, ettől olyan egységesek a dalok, melyeket többször kell meghallgatni, hogy felfogjuk, értelmezzük őket.

A kislemezre kimásolt I Walk Alone remekül összegzi az album mondanivalóját, a Nighwish ideje alatt nem illeszkedett még így klasszikus zene és rockzene négy percben, mint itt, ezzel Tarja túllép a nyomasztó szimfonikus metál örökségén, és új kohéziót teremt a két stílus között.

Kiemelkedő alkotás a Boy And The Ghost, melyben fellelhetjük a népmesék hatásait, a misztikus irodalom kellékeit (angyal, kísértet, halál) és a középkori haláltánc-balladák főbb vonásait. A Lost Northern Star torzított énekszólamai, vonósai és gitárjai jól adják vissza a régi finn mese szomorú, fájdalmas hangulatát. A My Little Phoenix viszont egy markáns hangszerelésű és témájú keringő, melyben a régi mítoszok hangulata éled újjá. Egy feldolgozást is hallhatunk Alice Cooper Poison című dalát énekelte fel az énekesnő újra, mely nem lóg ki az alkotások közül, zenei világa Erich Munch képeinek hangulatát idézi fel.

A lassabb tételek sem unalmasak, mellőzik a Nightwish-es balladák szokásos paneljeit, a hideg finn táj szépségét pedig szinte magunk előtt látjuk, néhol Enya instrumentális dalainak világa bukkan fel.

A szövegek fő témája az egyén belső világa, szerelem, a szomorúság, mely hol csendes suttogásként bukkan fel, más helyen szinte égetően fájdalmas kiáltásban. A dalok kísérteties, néhol diszharmonikus hangszerelése kihozzák a versek mondanivalóját. Dekadencia, titokzatosság, hideg és álomszerű képek jellemzik a dalokat.